A portré rajzolás alapjai – önarcképek és body image alkotóműhely

 

A kreativitás és az alkotás egészen kiskorom óta az életem meghatározó részét képezik. Hiszek a művészetek formáló és kapcsolatteremtő erejében, és szeretnék másokat is hozzásegíteni ahhoz, hogy jobban kifejezhessék érzelmeiket, gondolataikat, preferenciáikat és ideológiáikat egy könnyen megosztható médiumban. Jelenleg egy pedagógiai asszisztens tanfolyamon veszek részt, a későbbiekben pedig a képzőművészetek terén is szeretném továbbképezni magamat.

A programról:

A másfél órás foglalkozás célja, hogy megismerkedjünk az emberi arcszerkezet ábrázolásának alapjaival, és önarcképeinken keresztül kicsit jobban megbarátkozzunk saját adottságainkkal.

Sokan nem töltenek többet napi pár percnél a tükör előtt, mások ellenben hobbiként, önkifejezésükre szolgáló művészeti formaként, vagy közösségükhöz való hovatartozásuk megosztására szolgáló eszközként tekintenek külsejükre, melyek véleményem szerint mind pozitív formái a testünk felfogásának. A szépségideálok azonban nagyban korlátozzák az emberek kibontakozását és a test egy elképzelt, idealizált állapota, manapság gyakran nagyobb prioritást élvez, mint a benne élő lélek kényelme, funkcionalitása, vagy boldogsága.

Véleményem szerint a testünk lehet az eszközünk, az inspirációnk, vagy akár a vásznunk is, de a festmények lényege sem abban rejlik, hogy mire készítjük őket. A testünk nélkülözhetetlen, így gondoskodnunk kell róla, de soha nem engedhetjük, hogy fontosabb legyen a lelkünk egészségénél.

Szeretném elérni, hogy a résztvevők is friss szemmel, és új ambíciókkal nézzenek a tükörbe a foglalkozás végére.

A foglalkozáson való részvétel nem igényel előzetes tapasztalatot.

A jelentkezés regisztrációhoz kötött! Jelentkezni itt tudtok: https://forms.gle/JANtjvoFGL56SvmS7